Red Fox Comics Group®
Fenegyerek (2019)
Sci-fi, vígjáték
Zene: ...
I. FEJEZET - Bevezetés
Szibéria, Szovjetunió - 1983
Fagyott a levegő, fagyott a táj, minden fagyott, még az élettelen talaj is, amelyen a Vörös Hadsereg teherautói dübörögnek előre makacsul, baljóslatúan. Gyártási célját szolgálja ez a három jármű, rajta tucatnyi bakával, akik lehelete cigarettafüstöt meghazudtolóan száll a levegőben. Lassan megállnak a teherautók és vezényszóra a katonák sorban leugrálnak, kezükben a gépfegyverek büszkélkednek. A távolban, a szibériai puszták közepén óriási kráter tátong a föld felszínén. A katonák megközelítik, ahogy a parancsot kapták. Fegyverük maguk előtt tartva várnak, hogy megértsék, mi folyik itt.
Megállnak, arcuk döbbenten bámul. Az egyikük odalép a legrangosabbhoz közöljük.
-Chto, ser? (Mit tegyünk?) - kérdi.
-Pogovorite a generalom. (Szóljon a tábornoknak) - feleli az őrmester, majd meredten néz tovább a távolba.
A Red Fox Comics bemutatja...
A Green Comics társrendezésében készült történet alapján...
Fenegyerek.
New York City - Napjainkban
Just beat it, beat it
No one wants to be defeated
Showin' how funky and strong is your fight
It doesn't matter who's wrong or right
So beat it...
Szól a klasszikus muzsika, a fülhallgató majdnem szétrobban a hangerőtől. New York utcái enélkül is elég hangosak, Michael Jackson mégis elviselhetőbb é teszi a nyüzsgést. Darren Chambers átlagos new yorki huszonéves, délutáni munkát vállalt a Nuno Virsli és Kolbi nevű büfében, mert hiába a nagy tervek, apró lépésekben kell gondolkodni manapság és igyekezni kell túlélni ezt a kegyetlen világot. Ha az anyjánál lakik az ember gyorsan megtanulja, hogy az apró lépések sehová nem vezetnek, Darrent ez a hullám még nem érte el, a Jacko láz azonban igen. Az utcán szinte táncolva sétál és interaktív táncparketté alakítja a környezetét. A taxik dudálnak, az emberek káromkodnak, a hajlék nélküliek csak mosolyognak rajta.
-Darren! Épp időben. - szól egy érces hang, miután a srác belép az étterembe.
-Mr. Brose. - szól vissza kissé unottan.
-Nyomás a sütőpult, a vendég nem várhat.
-Igenis kapitány. - válaszol gúnyosan.
Belép az ajtón egy kissé kövér és nem túl igényes úr, már nevetve közelít a pulthoz.
-Brose, Brose egy jó pofa sör és egy sajtos burger most életet ment. - mondja a látszólag törzsvendégnek számító férfi.
-Hallottad Darren. - mondja Mr. Brose.
-Máris kész. - válaszol Darren.
-Öregem, hallottad mi történt? - kezdi a beszélgetést a vendég Mr. Brose-al - Megint kiraboltak egy pénzes faszit az éjszaka. Állítólag ugyanaz a fantom aki a múltkor is.
-Az nem semmi öregem. És tudnak róla valamit?
Darren fütyülve süti a húspogácsát, és csak fél füllel hallgatja a beszélgetést, látszólag hidegen hagyja a dolog.
-A zsaruknak is fő a fejük. Fél éve semmit nem haladnak előre. És ez a pasas hétről hétre lecsap. Mondjuk amíg a pénzzsákoktól lop én még örülök is neki. - nevetgél a férfi.
-Amíg nem engem szemel ki engem sem zavar. - válaszol Mr. Brose.
-Parancsoljon. - nyújtja át a burgert a vendégnek Darren, aki már harap is bele a szendvicsbe.
Tromso, Norvégia
-Van fogalma róla mennyibe kerül ezeknek a raktáraknak az átnézettetése, Miss Quinn? - kérdi egy öltönyös, fiatal férfi látszólag dühösen egy hölgytől.
-Hónapok óta ez az első dolog ami talán beválik. Semmit sem akarok a véletlenre bízni. - válaszol a nő.
Jó pár munkás keresgél a raktárban, ahol állnak, látszólag nagyszabású dologról lehet szó.
-Nem azért pénzelem a maguk játszadozását, hogy időről időre lyukra fussunk. - kezdi újból a férfi.
-Ne aggódjon Mr. Campbell. - lép oda hozzájuk egy idősebb férfi - Ha végre sikerrel járunk, meg lesz a faláradozásunk gyümölcse.
-Hé találtam valamit! - szól az egyik munkás.
Mindhárman odasietnek izgatottan és bizakodó tekintettel. A hölgy félig remegő kézzel emel le az egyik polcról egy kártyaszerű, nagyon masszív és nehéz tárgyat, majd az idősebb férfira tekint mosolyogva.
-Megtaláltuk. - válaszol a férfi.
Hirtelen lövések és koppanások hallatszódnak. Ijedten fordulnak hátra, a hangok irányába. Tucatnyi állig felfegyverzett férfi lépked oda hozzájuk. Nem kávézni jöttek abban minden résztvevő biztos volt.
-Iago. - mondja az öltönyös fickó lemondóan.
-Örülök, hogy újra látlak Brian. - mosolyog a fegyveresek között előrelépve egy mexikói férfi - Emlékszem régen milyen jó üzlettársak voltunk. Változnak az idők.
-Mit akarnak? - kérdezi a hölgy.
-Elvégezték helyettünk a munkát, ezt értékelem. Pont ezért nem fogom megöletni magukat. Feltéve, hogy azonnal ideadja amit talált.
-Fogalma sincs mivel áll szemben.
-Nem fogom mégegyszer megkérni. - mondja a férfi, majd a fegyveresek célba veszik a hármast.
-Adja oda nekik Stephany - mondja az öltönyös fickó - nem fognak habozni.
A nő még mindig remegő kézzel adja át a tárgyat a mexikóinak, aki széles vigyorral nyugtázza a dolgot. A háttérből egy újabb alak jelenik meg. Magas, fekete férfi, arcán teli sebhelyekkel, bal szeme megvakulva. Lassan lépked oda a mexikóihoz és elismerően kezd el bólogatni.
-Változnak az idők. - mondja mély hangon.
II. FEJEZET
New York utcái az éjszakai holdfényben sokkal vészjóslóbbak, mint azt az ember a nappali szürke szmogban elképzelné. A hosszú esőzések áztatta aszfalt csillog a reklámtáblák és közvilágítások fényében, a város nyüzsög, a távolból autódudák és szirénák sikolya töri meg a toronyházakba bekúszó álom lendületét. Ez itt a világ közepe. Az emberi társadalom kirakata. Minden ami az ember bűne, múltja, jövője és reménye. A villogó plakátokon lecsorgó eső nem tudja átvenni a hatalmat, pláne, hogy a Coca Cola villogása szinte minden másnál vakítóbb. Milyen ironikus. Az utcákon már fogynak az emberek, de persze ez a város sosem alszik. Nem is jön álom a szemére. A bűnözés soha nem látott mértékűvé vált. A város utcáin éjjelente eluralkodó káoszban felemelkedett gaztevők ellen kevés eredménye van a rendőröknek, egyre másra kezdenek megjelenni egyre kifinomultabb és különlegesebb bűnözők. Nincs kontroll felettük, ez nem a hősök világa, legalábbis nem a klasszikus hősöké. Ez a New York még életben van, de már haldoklik.
Éjjeli tizenegy is elmúlt már, az eső egyre jobban rázúdít kegyetlen ömlésére. A sikátorok között csak egy suhanást vesznek észre az eső elől a kukák letört fedele alá menekülő hajlék nélküliek. Egy árnyék, egy gördeszka. Úgy mozog az árny, mintha a gördeszka a teste meghosszabbodása lenne. Olyanok ketten, mint a virág és a méh, tökéletes szimbiózis, különleges kapcsolat. Csak egyikük az élő, de mégis mindketten érzik egymást és tudják, mi után mi következik. Az árny lassan homályos fény alá érkezik. Kapucnija teljesen elázott, testén bőrdzseki szerű gönc, arcát fekete sál fedi. Egyetlen mozdulattal pördül egyet deszkájával, mely teljesen átlagosnak tűnik, mégsem lehetünk benne biztosak, hogy az. Megáll hirtelen, majd szúrós tekintettel hátra fordul. Csak egyetlen másodperc telik el és kegyetlenül vakító fényszóró kapcsolódik fel a sikátor másik végében, majd közeledő motorhang kíséri. Az alak szembefordul vele, gördeszkája a bal lába alatt. A közeledő jármű nem sokáig takargatja kilétét, a tetőn felvillanó kék és piros fények egyértelművé teszik, nem barátkozási szándék vezérli. Az alak kivár, a rendőrautó csak közeledik. A gördeszka egy lendülettel meglódul és az erősödő lábmunka egyre gyorsabbá teszi. Úgy haladnak egymással szemben, mintha középkori lovagok lennének. Mintha a gördeszka egy harckocsi volna, az alak egyre gyorsabban közeledik a rendőrök felé. Az utolsó pillanatban, mintha csak az űrben volna, egyetlen libbenéssel pördül át a jármű fölött, kezében tartva gördeszkáját. Az érkezés olyan sima, hogy tanulni olyat nem lehet, ehhez csodára, vagy hihetetlen szerencsére van szükség.
- Néha a tetejét is lemoshatnátok, fiúk! - szól hátra gúnyosan a gördeszkás alak.
- Ó hogyaza'! - fordul hátra a vezető mellett ülő rendőrtiszt - Fordulj már meg, gyerünk, gyerünk!
Az alak és a gördeszka szempillantás alatt kanyarodik ki az egyik főutcára és veszi tudomásul a tényt, hogy újabb két járőrkocsi van a nyomában. Csak egy újabb lökés és egy guggolás kell neki, hogy már a legközelebbi kereszteződést is a lehető leggyorsabban bevegye, a General Motors azonban nem azért gyártja a Chevrolet-et, hogy a rendőrség hiányt szenvedjen a sebességben. A CB rádiók szinte füstölnek, ahogy a rend őrei kiabálnak a központnak.
- A nyolcvanegyediken haladunk felfelé. azonnali erősítést kérünk, gyorsan változtat irányt, nem tudjuk követni! - mondja egyikük a rádióba.
Az alak valóban utolérhetetlennek tűnik, úgy ugrat át kisebb és nagyobb korlátokat, lépcsőket, mintha ez a lehető legtermészetesebb dolog volna. A közlekedésben az sem zavarja, hogy hátán lévő táskája látszólag nem könnyű, tartalma nem kevés mennyiségű készpénz és értéktárgy.
- Imádom, mikor ilyen nagyszabású felvezetést kapok! - mondja nevetve.
Az egyik korlát átugrása után a mögötte haladó rendőrautó már nem tud lefékezni, így megpördül és nekivágódik az egyik buszmegállónak. A deszkás pasas átvág egy zöldterületen, majd egy újabb pördüléssel ugrik át egy taxit és csúszik le egy lépcső korlátján a következő sötét sikátorig. A sikátor másik oldalából két gyalogos rendőr közelít pisztollyal és zseblámpával a kezükben. A sötétben kirajzolódik a sötét, kapucnis, sállal elfedett arcú alak, kezében a gördeszkával.
- Megállni, tegye tarkóra a kezét! - szól rá egyikük.
A fickó száján éles vigyor kerekedik.
- A húgod is mindig ezt akarja. - válaszol, majd pörgetve dobja el magától a deszkáját a rendőrök felé, akiknek kiesik a kezükből a fegyver. Az üldözött a házfalakat felhasználva feljebb szökken és egyetlen rúgással teszi harcképtelenné a két rendőrt. Miközben azok a földön feküdve próbálnak magukhoz térni, még odaszól nekik:
- Hiába, ma is csalódnom kellett, talán majd legközelebb.
Mondandója után szempillantás alatt eltűnik, az odaérő két rendőrautó utasai már csak a feltápászkodó társaikat találják ott.
Darren Chambers az éjszakában üldögél egy középmagas épület tetején és kémleli New York városát. Ezt az egyszerre gyönyörű, és egyben baljóslatú várost. Lábait lógatva, egy szelet csokit majszolgatva üldögél a magasban és egy kisebb távcsővel bámulja a távolt, a helikoptereket, a tengert, az alul sétálgató embereket. Csupán két tárgy a társasága ezen az éjjelen. Egy teli hátizsák és egy megviseltnek tűnő gördeszka. Ahogy a csoki fogy és szemléli a várost azon tűnődik, mi motiválja az embereket, hogy éjfélt is elhagyva még mindig az utcán sétálgassanak és ügyeiket intézzék. Egykor ő is ott volt közöttük, de most egy háztetőről bámulja őket. Talán akkoriban őt is nézte valaki. Nem, az nem lehet. Legalábbis így gondolja. Egyedülinek véli magát. A képességei páratlanok, a céljait eddig mindig elérte. De vajon mik ezek a célok? Talán nem csak magára kellene gondolnia. Végül is, csak a jómódúakat rabolja ki, vagy töri fel az autójukat. Nem érdekli, hogy mások miben szenvednek, vele sem törődik senki. Nincsenek hősök, vagy különleges adottságúak, akik az átlagos emberekkel foglalkoznának, ő miért tegyen kivételt? Ahogy így morfondírozik megakad a szeme az egyik kis utcában egy öltönyös, talpig elegáns emberen, aki épp egy sportkocsiból száll ki, kezében egy aktatáska. Pár perc sem telik el egy kisebb terepjáró áll meg a legközelebbi sarkon, majdnem elgázolva az ott tevékenykedő prostituáltakat. Három dél-amerikai férfi száll ki. Darren egyből össze pároztatja a dolgot és rádöbben, nagyobbat kaszálhat ma este, mint gondolná.
- Ehhez többlet erő kell. - mondja, majd a táskájából elővesz egy dobozos üdítőt. Az oldalán egyértelműen kivehető: Rockstar Energy. Két kortyra húzza le szinte az egészet és a környezettel nem törődve a közeli játékbolt elé dobja a dobozt, ahol a kiakasztott kis repülőt le is borítja a helyéről. Az ital még le sem ért a torkán máris teljesen megújulva érzi magát. A táskája tartalmát az egyik szellőző nyílásba önti, majd útnak indul. Leérkezve gyorsan odafut az öltönyös fickóhoz és elkezd társalogni vele.
- Szép kis táska. Kár, hogy ez a New York nem biztonságos manapság.
- Figyelj haver, ez bonyolult, nincs pénz nálam. Tűnj el, nem akarsz tőlem semmit. - feleli a pasas.
- Ugyan már, csak dumálgatni jöttem. Olyan sok ideje állsz már itt.
- Nem állok itt sok ideje, mondom még egyszer tűnj innen.
- Csak dumáljunk...
Be sem fejezik a szóváltást az öltönyös fickó ijedten néz Darren mögé, majd a másik irányba szaladna, ahonnan még egy rossz arcú férfi közeledik.
- Szerintem nem kell mondanom, miért vagyunk itt. - mondja az egyikük.
- Nem értitek ezt, ennek nem szabad kikerülnie. - válaszol az aktatáskát szorongató férfi.
- Hé, hé, hé, Pablo Escobar és a százholdas pagony barátai, nem látod, hogy kinek a területén vagytok? - mondja cinikusan Darren - Én vagyok az, a Fenegyerek.
- Kussolj, húzz innen a francba! - válaszol neki a másik.
- Nem illik ám így beszélni, tegnap még az a...
Nem is érkezik kimondani, a három férfi előrántja a fegyverét és módszeresen elkezdenek lőni Darren és az aktatáskás felé. Darren a gördeszkáját maga elé tartva számos golyót felfog és beugrik egy kirakatba. Az öltönyös fickó nem ilyen szerencsés, a gyilkosok kirángatják a kezéből a táskát és tovább állnak. Darren minden porcikáját fájlalva mászik ki a kirakatból, leveszi sálját és lihegve néz szét az utcán. A deszkáján négy lyuk tátong.
- A rohadt életbe! - mondja kétségbeesetten.
- Hé...... - szól egy hang.
Darren körül néz, az öltönyös pasas úszik a vérben és csak a kezét nyújtja a gördeszkás felé.
- Nem találhatnak rá.... - mondja ernyedt hangon, aztán meghal, kezében Darren felé nyújtva egy papírt. Darren nem tudja mi tévő legyen, a papírt magához veszi és a közeledő rendőrautókat hallva azonnal elrohan a helyszínről. A sarkon beforduló rendőrök üldözőbe veszik. Deszkája ramaty állapotban van, de használható, ezért tovább suhan vele. Az egyik lépcsőkorláton lecsúszva már kizökken és elesik. Futva kezd el közlekedni minden cuccát maga mögött hagyva. A fejében az előző jelenet eseményei kavarognak. Mi a fene történt most igazából? Maga mögé nézve fut az egyik utcán. Ahogy a sarokhoz közeledik egy jobbról érkező rendőrautó elüti a teljesen kizökkent Fenegyereket.
- Álljon meg! Azonnal maradjon a földön. - ordítja rá a kiszálló rendőr.
Abban a pillanatban több rendőrautó is odaérkezik. Darren térdelve adja meg magát, arcán folyik a vér, kezére rákattan a bilincs és az ő fejében a gondolatok össze-vissza cikáznak.
III. FEJEZET